Meglepetés domolykó
Megjelent: 2010. december 06. | Forrás: Nagy Levente | Írások


Egy igen hideg, párás napra ébredtem. Kint mínusz 8, és iszonyú köd lepte be a tájat, szinte alig láttam a velünk szemben álló épületet.
Az első mínuszok mindig rosszul esnek az embernek, nehezen tudjuk elfogadni, hogy vége a jó időknek!

Bizonytalanná váltam… talán jobb lenne itthon maradni a meleg házban, aztán mikor eszembe jutottak a „kis öreg” szavai, kivel a horgászboltban találkoztam mégis mennem kellett.

Az „öreg” nem beszélt sokat, de annál többet mondott.... „Kettőtízes domolykó a tegnap, a múlt héten egy másfeles, de olyat is akasztottam, ami vitte a horgot…”
Azt hiszem, bárki a helyemben hasonló képpen cselekedett volna, még akkor is, ha kételkedett volna az „öreg „ szavaiban, elment volna horgászni, ahogy én is tettem, bármilyen idő is legyen odakint.


Reggel mínusz 8 fokot mértünk…
látszik is…


Nos, a horgászat első két órája nem volt egy leányálom, már bánni is kezdtem az egészet, gondolataim is folyton a meleg házban jártak, így próbáltam fűteni átfázott testemet.
Lassan telt az idő és a köd sem akart kiszállni.
Órámra néztem, dél van és még egy gyenge kapásig sem jutottam… lassan kezdtem „átkozni” az öreget.

Még fél órát adtam magamnak, lőttem a csontit és engedtem utána az úszót, ahogy korábban is tettem.
Jó helyen állok abban biztos voltam, hisz néhány napja ugyanitt, ugyanezt csinálva szép halakat fogtam, most meg egy kapást se tudok kicsikarni, hát ki érti ezt…a ködre fogtam az egészet!

Már tényleg feladni készültem, mikor úszóm óvatosan elmerült… akár akadó is lehetett volna, hisz az aljzat közelében úsztattam, de nem az volt, hisz egy gyenge akasztás után életre kelt.


Éreztem, hogy valami nagyobb halat akasztottam, de ekkor még nem tudtam, hogy életem eddigi legnagyobb domolykójával hozott össze a horgászszerencse.


Azonnal éreztem, hogy jobb halat akasztottam… nagyon húzni sem mertem, hisz a felszerelés annyira le volt finomítva, hogy ha túl sietős vagyok, egy félkilós hal is megtréfált volna.
Sejtésem beigazolódott, egy perc után megmutatta magát a hal, mely egy gyönyörű domolykó volt.


Ezúttal is az 5 méteres E.T BLADE BOLO-t dolgoztattam meg!

A magas minőségű anyagának
köszönhetően a bot könnyű,
ugyanakkor gerinces is egyben.


A hosszúlábú SIC gyűrűk gondoskodnak arról, hogy a zsinór kevésbé tapadjon a bottesthez. Egyetlen hátránya az apró gyűrűknek, hogy könnyen fagynak.


A kis WIKING orsó alacsony árfekvése ellenére már több horgászaton is jól végezte dolgát.


CRALUSSO és ENERGO TEAM
úszók között válogattam.

Ezúttal ezekre
esett a választás.


A kérdés most már csak az volt számomra, hogy mekkora is valójában és hogy sikerül-e merítőbe terelni. Szerencsére eszemnél voltam és türelmesen megvártam a megfelelő pillanatot, mikor a hal kifogyott erejéből és Krisztián barátom segítségét kérve megmerítettük.
Szükség volt a segítségére, hisz a part meredek volt, csúszott, művészet volt rajta lemászni…


Az eddigi legnagyobb domolykóm…
ezért megérte fagyoskodni.

Gyönyörű, egészséges példány.


Ragasztott, illetve csúzlival
lőtt csontival
sikerült felkelteni az érdeklődését.

Kapása óvatos volt, a horog éppen szájszélben akadt, de így is jól tartotta a halat.


MARUTO, FUDO illetve DRENNAN horgokat használok.


A horog szájszélbe akadt, mégis jól tartotta a halat, alig tudtam fagyos kézzel kiszedni belőle.
A mérleg másfél kilót mutatott, így életem eddigi legnagyobb domolykóját tarthattam kezemben.

Ez a hal meghozta kedvünket és maradásra késztetett…
A későbbiekben fogtunk is még néhány kisebb halat, de igazán emlékezetessé a napot ez az egy hal, életem eddigi legnagyobb domolykója tette.


Szelektív pontyhorgászat az RSD-n
Megjelent: 2024. december 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A közelmúltban több barátom és horgásztársam is megkeresett azzal a kérdéssel, hogy miként tudok rendszeresen nagytestű pontyokat zsákmányolni a Ráckevei (Soroksári)-Dunából. Többségük évek óta eredményesen vallatja az RSD vizeit, és számtalan fogással büszkélkedhet, de az igazi „nagy” fogás elkerüli őket, nem sikerül kapitális pontyot zsákmányolniuk. A kérdések hallatán válasz helyett a végszerelékeik utolsó 30 cm-rei, a horogelőkéik...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly | Írások

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Carp Expert Double Tip Max2-es szinten
Megjelent: 2024. november 16. | Forrás: Heincz András | Írások

Rég volt már a 2014-es év amikor a Carp Expert kínálatában megjelent a Double Tip modell. 2 különböző horgászstílushoz, igazítva egy 3 librás bojlis taggal és egy heavy feeder toldóval, melyhez két erősségű spiccet kaptunk. A receptből egész finom végtermék sült ki, személy szerint bármely tavi pontyhorgászatom során kedvemre volt a bojlis, közepesen lágy összeállítás, a heavy feeder tag pedig a dunai horgászatoknál segített kellemes élményekhez....

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel | Írások

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Wizard őszi ajánló
Megjelent: 2024. november 02. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Wizard újdonságok megjelenése szempontjából még egyik szezon sem volt olyan gazdag, mint a mostani. 2024 ontotta magából az újabbnál újabb, s gyorsan hozzáteszem, a jobbnál jobb pergető botokat, orsókat és persze a zsinórokat. A Wizardnál már megszokhattuk az elmúlt évekből, hogy cseppet sem drága, bárki által elérhető, mégis egy megbízható, dinamikusan fejlődő márkát tarthatnak a kezükben a vásárlók. A tavalyi esztendőben debütált Edge sikerszéria...